A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer volt, 64 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal 69,1 százalékra emelkedett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Milyen szakmákat választott idén a legtöbb felvételiző a szakközépiskolák kínálatából?
A Szép-kártyákra két évvel ezelőtt feltöltött keret nagyjából 98 százalékát elköltötték a kedvezményezettek a május végi határidő lejártáig, az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank által kibocsátott kártyákon összesen nagyjából 2 milliárd forint maradt a béren kívüli juttatásból - tájékoztatták az MTI-t a kártyakibocsátó pénzintézetek.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. felfelé módosította a 2018-ra és a 2019-re vonatkozó növekedési előrejelzését, 2018-ra a korábbi 4,1 százalék helyett 4,2 százalékos, míg 2019-re 3,2 százalék helyett 3,4 százalékos gazdasági bővülésre számít.
Az egyik legnagyobb online portál végre elérhető magyarul is. A freelancer.hu megoldást jelenthet induló online vállalkozásoknak és azoknak is, akik projekt munkára keresnek szabadúszókat.
Balatonföldvár, 2018. június 8., péntek (MTI) - A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az idei szezonra - közölte Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Balatonföldváron.
A következő években is kiemelt cél a munkát terhelő adók és a vállalkozások közterhének további csökkentése, valamint az adórendszer még inkább foglalkoztatás- és vállalkozásbaráttá tétele - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Adózás Európában címmel rendezett nemzetközi adókonferencián.
Idén a beruházások határozzák meg az építőipart, mivel a munkaerőhiány miatt a hatékonyságot gépek, szerszámok és technológiák beszerzésével lehet csak fenntartani - mondta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. 
Diákvállalkozások szövetségén keresztül több mint 93 ezer diák vállalt munkát 2017-ben
Ne írjunk azonnal levelet, hogy mi a döntés, ne hívogassuk 5 percenként a kapcsolatként megadott személyt. El kell fogadnunk, hogy egy jó állásra sokan jelentkeznek, és a munkaadók szeretnék megismerni az összes jónak tűnő jelöltet. Utána még válogatnak is a jónak tűnők között. Ez sajnos időbe kerül. Ne...